Írásomnak sok értelme nem lesz, de mivel két sorstársam úgyis elolvassa, nekem meg írni van kedvem, nem látom akadályát hogy ne tegyem rá ujjam a billentyűzet névre keresztelt objektumra. Kattintsatok a továbbra!

A vizsga után már volt időm gondolkodni miként változtassam meg az életem, ha jobban belegondol az ember ma már könnyűszerrel megtalálható bárki az interneten. 

Az ismerettségi körömön belül nem ismertem meg új személyeket időtlen idők óta. Valahogy soha nem alakult így, s ha mégis - elbalfaszkodtam - majd mentem haza sírni meg xanaxot keresni a polcon. Na azért nem kell ezt annyira komolyan venni! (vagy mégis? tödödödö!)
A személyes megnyilvánulásom halálának okai: Mikor itthon vagyok, teljesen természetesnek érzem magam. Lehangoltabb vagyok az átlagnál, hisz jóformán nem csinálok semmit évek óta. Ezen nekem kellene változtatnom, tudom, de valahogy soha nem jutok addig hogy a tettek mezejére lépjek.
És mikor kimegyek az utcára.. akkor valami megváltozik. Nem szeretek emberek között sétálni - lenni,  valahogy mindig azt érzem mintha mindenki engem bámulna - rajtam nevetne. Nem tudom kinek mennyire ismerős érzés, mikor egy csapat valaki rád néz, és röhög. Szar.
Azt érzem mintha bámulnának, kibeszélnének, rajtam nevetnének - ezek mind mind a múlt mai megnyilvánulásai, hisz ezek megtörténtek (kivel nem?). Csak ez folyamatos volt, mindennapos, és személyiségfejlődésem közepén nem tett jót az elmémnek. Így most minden természetes reakciómat, mozdulatomat visszafogom - és valami hiperfos megjátszást produkálok, ami senkinek nem tetszik. Nem tudok önmagam lenni.

Nademostmá'! Önsajnálatnak vége, de még egy utolsót had morzsoljak el.
A kinevetésnek okai is vannak, hisz nem vagyok egy Casanova. Átlagos fejem van, de van benne valami amiért vicces. Nekem kurvára nem az, de ha röhög rajta az ember - hát had nevessen -de legalább nem ujjal mutogatva tenné. Azok a boldog kamasz évek.. Szóval egy teljesen átlagos, furcsafejű ember vagyok akinek a kisugárzása abból áll hogy néz lefele, és nem csinál semmit.

Befejeztem! Rendben van. Gondolkodtam hogyan találhatnám meg azt az illetőt, akivel végre jól érezhetném magam. A személyes kontaktot inkább másodlagossá tenném, nem az erősségem (meg ugye alapból nincs itt senki), jobb lenne interneten megismerni valakit. Ebben sok feszület van, de legalább ha nincs miről beszélni kamuzhatok hogy kimentem szarni vagy ilyesmi. (az írás hevében pont ez jutott először eszembe)
Létezik 3 féle ismerkedési módszer amiről tudok - Chat, Társkereső, Facebook.
Chat - Nem szeretnék vulgáris megjegyzéseket a továbbiakban, de ez a beszélgetési forma az egyik legborzasztóbb vacak amit valaha megismertem. A Chat kulcsa az ember, maga az ötlet zseniális - de az ottlévő személyek (tisztelet a kivételnek) enyhén szólva lezúghatnának a világ pereméről, s ha könnycseppet is ejtenék értük, az csak azért lenne mert nem én rúgdostam le őket. Az általánosítás ami pl az ország vezető chat oldalán zajlik, kinyírja az egészet.
Társkereső: Szerintem egy nagyon érdekes, és kreatív ismerkedési forma. Nem tartom szánalmasnak, csak egy kis kapu a sok közül. Kár hogy az emberek zöme lenézi ezt, és ezáltal sokan fel sem mernek lépni rá.
Facebook - Az internetes kommunikáció alapja, összefogja és megtartja az embereket(adatlapokat?). HolyShit osztja a tapasztalatot később. Részemről nehézkes.

Így visszaolvasva nem értem mi a francnak írtam le ezekről a véleményem, ez a felsorolásos forma biztos a sok tétel miatt van..
 

Írhatnék még érzelmekről, de nincs értelme. Lehet hogy az egésznek poén, és natúr csajozási inger hangulata van - de a háttere komoly, ez észrevehető mikor egy ehhez kapcsolódó álomtól már aludni sem bír az ember hónapok óta. 
 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.