Hogy szakadna rá(m) egy istállónyi kikericses fos! Egyszerűen... mi ez? MIEZ? MI EZZZ???
Következő sorok értelmet nyert értelmetlenségről fognak szólni, sorstársaim... nem.. ne kattintsatok a továbbra, mert nincs TOVÁBB!

Komolyan úgy érzem, hogy ha letudnám szarni a saját fejem megtenném, mert egy kis kakkanattal a fejemen királyabb lennék mint alapból. Egyszerűen nem tudom felfogni mi a franc vagyok én... Korábban sokszor említettem hogy ritkán beszélgetek, ezt próbálom orvosolni - a helyzetek itt-ott összejönnek, dehát amit produkálok az valami GYALÁZAT.

Mielőtt odaérek jól vagyok - beszéd közben feszengek mint egy remegő kocsonyás TÜDŐLEBENY - majd távozás után ismét felszabadultan ugornak elő a gondolatok, és hogy mit csináltam volna szívesen a beszélgetés közben. Emberek, gáz vagyok, iszonyat gáz, rosszabb mint a hat hétig érlelt borzasztó babos fing. Mi a f***ért nem viselkedem úgy egy beszélgetésben,mint amilyen vagyok? És még csak meg sem akarom játszani magam.. Tudjátok mihez tudnám hasonlítani azt a hámozott molyhányadékot akivé válok? A Random emberekhez. (Ti tudjátok, de leírom - Random ember: Olyan személy, aki mindig véletlenszerűen bukkan fel, a kinézete itt-ott igénytelen ( pl pörköltszaftos póló), és a személyisége is olyan... semmilyen. Van, beszól, és nem látható rajta hogy gondolkodik, mert hülyeséget beszél és idegesítő -de mégis jól érzi magát - tegyük hozzá, mert nem az elveszett lelkekre gondolok most) A pörköltszaftos pólón kívül, nem voltam jobb. Lehet hogy én is egy random ember vagyok, de mivel kibaszott a sors velem és az egész családdal  értelmes gondolkodásmódot nyertem, s ezáltal van egy normális, és egy ilyen ratyi személyiségem?

De az isten szerelmére, ha létezik egyáltalán isten - olyan embereket dobott le mellém akik FULL normálisak. Olyanok mint én, vagy bárki más.. Kérdés, ha ilyen normális, aranyos emberekkel nem tudok mit kezdeni akkor mégis kikkel? Menjek el parasztgazdálkodni és fűzzek be egy tehenet? Azt rágcsáljam a fülét?

Még ha nem is utálnak meg, ezzel a "produkcióval" elmehetnék varázsolni. De csak olyan helyre ahol mindenki száraz semmit akar. Olyan szinten kínos vagyok, hogy félelmetes... komolyan sorstársaim, ha lesz még ilyen (simán lemenni, beszélgetni) valakivel, benyomom a telefonomon a hangrögzítőt, és hallgassátok mit produkálok: a hígfosás rettenetes szörcsögését fogjátok hallani hangszálaimon keresztül, és....ÁÁÁÁ.

kiakadtam.

És az a durva, hogy most hogy egyedül írom ezt a vackerájt, teljesen normálisnak érzem magam. Úgy gondolok az eseményre, mintha mást néztem volna aki balfaszkodik, én meg nevettem volna rajta hogy milyen gyökér. Rövidtávon ezekkel a lemenetelekkel, rontok a helyzetemen.. ha nem fejlődök sehova ( jó oké, nem sűrű az ilyen alkalom ) akkor elrugdoshatom magam a koporsómig mert életképtelen vagyok, azért meg nem akarok élni hogy lakjak. Ha hosszútávon ez nem fog fejlődni, elérem azt hogy legyek egy ember akinek 15 emberrel több ismerőse van facebookon és je. Hiába vagyok az átlaghoz képest SZEMÉLYISÉG (és ezt most mindenféle egoizmustól eltréve írom, nekem ilyenem nincs), szart nem érek vele ha nem tudom kamatoztatni és megismertetni másokkal.

Na most megyek és magzatpózban szorongok egy kicsit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.